gondolatlepkék

Pedig nincs igazi okom a depresszióhoz. Egész nap Bübütézhettem, ő édes volt, eljött velem vásárolni, a zöldségesnél paradicsomot és barackot válogatott, a hentesnél türelmesen várt, az élelmiszerboltban pedig egyenként feladogatta a termékeket a futószalagra. A tökfőzelékből repetázott, a gyümölcsöt csak egyszer köpte le a földre, és csak egyszer rúgott úgy állba, úgy hogy csillagokat láttam. Szóval a lehető legédesebb formáját hozta. Mivel ma sehova nem kellett mennem, dolgozhattam volna, csemetém is aludt vagy két órát. Ráadásul Csibe megvette a a kávéfőzőt, ami miatt hónapok óta rágom a fülét. Megjöttek a Wodehouse könyvek szóval örülhetnék a világnak.

Ezzel szemben szorongok, feszült vagyok, rossz előérzetem van, kártyát vetek ami még jobban összezavar - ijesztő káosz uralja a lelkem. Sírni vagy üvolteni kéne.

(...)

Most ért véget a kisvakond. Felkaptam Bübütét, mire ő olyan erővel vágta a fejét az arcomhoz, hogy a fogam felrepesztette a számat belül. A fájdalomtól szakadnak a könnyeim. Hát ennyit a kimondott vagy leírt szavak erejéről.