gondolatlepkék

Kedvenc törzshallgatóm a minap azt mondta, hogy biztosan boldog párkapcsolatban élek, mert mindig olyan vidám a hangom. Azt mondtam, hogy persze, mert mi mást mondjak. De ez nem teljesen igaz. Az én igazi energiabombám a leánykám. Az ő vidámsága, élénksége, szeretettelisége mindig meggyógyít. Megyek is, és megölelem. Ma hajat mosik napunk van. És akkor szájítózikni is kell. Alig várom.

De sebaj: holnap (vagy inkább ma?) nincs egyéb dolgom, mint baba-mama klubba menni Picipöttyel és egy kicsit dolgozgatni a gépen itthon, így hagyhatom magam bújni az internetet, nem kell mindenféle relaxációs technikákkal alvásba gyömöszölni magam. Amúgy pedig vadászok - mégpedig pozitív hírekre. Már találtam, kettőt. Elkeseredésre semmi ok: ha minden nap találok kettőt, akkor rövidesen megtelhet kezdőhírekkel az az oldal, amelyet ötletem alapján Csibe megcsinált, és rövidesen elindulhat. Meg ha én találtam kettőt, meg más is talál ketttőt, meg még más is megír majd kettőt, akkor annyi hír lesz az oldalon, hogy biztosan belopózik az öröm majd agyongyötört magyar szívünkbe egy kicsit. És ez volna a cél.

Olvastam tegnap(előtt) ezt itt. Ritka, hogy az indexen reggeltől késő délutánig egy cikk legyen a vezető  hír, de ezzel ez történt. Talán nem volt más, ütősebb (á, nem hiszem), talán fontosnak tartották, hogy sokan elolvassák (vagy csak remélem), vagy kíváncsiak voltak, hányan nem hiszik róla, hogy hoax (képesek rá)  mindenesetre kaphatott elég kattintást ahhoz, hogy sokan megálljanak átgondolni egy kicsit, hogyan is lehetne egy új rendszerváltást kieszközölni. A kezdeti egyetértő lelkesedésem a cikk tartalmával délutánra kissé lecsillapodott, mert rájöttem, hogy e véleménynek is ugyanaz lesz a sorsa, mint a többinek - elolvassuk, beszélünk róla egy kicsit, majd elfelejtődik, néha még felidézzük, aztán látjuk, hogy mit sem változtatott a világ folyásán. Mert miért is változtatna? Számít ma Magyarországon bárkinek is a véleménye azkén kívül, akik nem tartoznak a kormányfő vezető tanácsadói közé? Számít-e, hogy utcára vonulnak a nagycsaládosok, tüntetnek a kórházakért civilek és politikusok, sztrájkkal fenyegetőznek munkavállalók, félpályás útlezárásokkal fejezik ki véleményüket állampolgárok? Persze, ne legyek elfogult, számít - hiszen sikeresek a béralkuk, nem szavazzák meg a pedofiltörvényt, de ezeket a sikereket minimálisnak lehet nevezni a kórházi ágyak leépítéséhez, az iskola bezárásokhoz, a tudatos agymosáshoz és a nagy politikusi rablásokhoz, valamint hatalomféltő hazugságokhoz képest.

Voltam futni ma is, hála kedves kolléganőmnek. Nélküle biztosan nem jutott volna eszembe, hogy felcaplassak csak úgy hobbiból Közép-Európa legnagyobb madarához immár második napja. De mindenestül megéri. Jó kocogni, jó beszélgetni, jó egy kicsit átgondolni mivégre is vagyunk itt. A fáradtság a combokban és a formálódó popsi csak ráadás.

Bár nincs tévénk, de a lényeges dolgok elérnek a neten keresztül. Fábryt hívták meg a kereszttűzbe, gondolom abban bíztak, mint mindig, ha másként gondolkodót hívnak, hogy lemossák a színről, nevetségessé teszik és végül majd örömmel dörzsölgetik a tenyerüket. De most elszámolták magukat. A Fábry már az első percekben úgy kiosztotta a Verebest, hogy már csak a hörgését lehetett hallani a vita alatt. A Bakács úgy bizonygatta, hogy ő is ér itt valamit, mint a kisebbik gyerek a családban - lám én is felérem az asztalt! A Nagyból pedig nem ömlött más, mint ami a bértollnokok mindegyikéből szokott, szóra sem érdemes. A Fábryban pedig, annak ellenére, hogy semmi újat nem mondott, azt becsültem, hogy nem hagyta magát. Nem jött zavarba, nem háborodott fel, nem kérte ki magának. Éles észjárással, logikusan felépített mondatokkal, bátran állt ki maga és az igaza mellett. Kalapot emelhet neki sok jobboldali gondolkodó és politikus.

Azért is jó nézni az ilyen politikai vitákat (amiben a kínos csak az, hogy elvben független közszolgálati újságírók az egyik felet képviselik), mert az ilyenekből mindig kitűnik, hogy mi is a ballib kérdezők stratégiája. Ezek pedig például:

1. Soha ne hagyjuk végigmondani amit akar a kérdezett, szóljunk bele, hogy összezavarjuk, és kérdezzünk úgy, hogy abban már sejtessük a számunkra kedvező választ.
2. 
   Ha rosszat mondanak rólunk(választási csalás, korrupció, piszkos ügyletek, hazudozás) mondjuk azt, a másik oldal is ezt tette/teszi - kenjük szét a felelősséget.
3. 
   Sugalmazzuk azt, hogy igazunk csak nekünk lehet, a másként gondolkozás csak tévedésből vagy genetikai elhajlásból származhat.

A taktikák közül most egyik sem vált be, így valószínű bevetik majd az elhallgatás, vagy a másik, a véleményezés módszerét. Lehetőleg mondjuk az ÉS-ben. Esetleg az Indexen magánvélemény, vagy a Népszabadságban olvasói levél formájában. Mert mindig így szokták. Most már kicsit unalmas is.

Bübüte már nagyon sokat tud, és rengeteg dolgot le sem jegyeztünk, így a felejtés köpenyébe burkolózik sok kedves lépése amit az öntudatra ébredés útján tett. Pedig sok minden történt. Majd apránként ha eszembe jut, akkor lejegyzem.  Most ott tartunk, hogy minden szót gyönyörűen mond, és vannak mondatok amiket maga formál. Most éppen vacsorázik és beszaladt azzal, hogy maszatos vagy... :) Megértette, hogy a szalvétáját az ágyon hagyta a fehér cica mellett, megtörölte száját és visszaszaladt enni. Tudja mondani a nevét, hogy hogy hívják apát, anyát, négy-öt szótagos szavakat kitűnően ejt. A ragozás elválik a szótőtől, valahogy így: ágy-ra , aszta-lon, és az igék mindegyike ikes ige - például gól-zik(gólt rúg) fogat mosik, isziázik(iszik :) pisziózik(porszívózni). Vannak tündéri dolgai. Vagyis csak azok vannak. És nem eszik zöldfélét, szinte semmit. A főzelékek csak a baba-mama klubban csúsznak le a torkán a bölcsődében, itthon háromból egyszer fogadja el - pedig mindent megteszek, hogy az ízvilág hasonló legyen (krumplival sürítek, kicsit jobban sózok) de hiába) Ma is sztrájk volt, pedig a világ egyik legfinomabb baba-zöldbabfőzelékét kapta. Báris szerintem. A kelkáposztafőzelék viszont lement a minap. Ha kérdez, azt kérdezi: ez mi, micsoda? Meghogy: micsiál? Mindent csinálnak a játékai, amit ő: "nagy nyuszi eszik", "pisil fejér cica ", "elbújik pakkány". Ha eszébe jut valami kellemetlen, vagy váratlan dolog éri, akkor kicsi kezét a szeme elé szorítja és azt mondja: "elbújtáááál" és olyankor meg kell ölelni (mert olyan édes, hogy nehéz kibírni enélkül) "Szajad" az utcán, és együtt megyünk bevásárolni, olyankor hozza a kicsi kosarát. Ezzel persze elég feltűnő jelenség vagyunk - és kapunk mindenféle megjegyzéseket, de csak elvétve gúnyosat. (egyszer például egy idősebb férfi cinikusan megjegyezte: jaj, de korán kezdi a vásárlást ez a gyerek, de többnyire a de édes, de ügyes, meg a mész anyával vásárolni? - hangzik el)

Mi rajongó típusú szülők vagyunk, akik oda vannak minden új dologtól, amit a gyerekük tesz. És persze kényeztetünk, az ésszerűség határain belül. Így naponta van egyszer, főleg este dévédézés, néha egy óra, néha fél. A mostani sláger a jakond, azaz a kisvakond - három lemez közül mindig kiválasztja az éppen hangulatához illőt. Ma furcsamód eszébe jutott mazsola is, amit régen tádétádé-nak hívott,most viszont azt mondta: mazsola nézzük. Hát néztük. Most éppen rajzol. Pocsolyát és napokkát, és azt, hogy a napokka elviszi a pocsolyát. Kiszájítja.

Én meg dolgozom, most már két helyen is. Rádiózom heti hármat és mellette egy cégnél PR-oskodom heti egy napot, és hármat vagyok teljesen bübütével. Mázlisták vagyunk, mert egy kitűnő bébiszittert találtunk, akit nagyon szeret a bébink, és azt hiszem ez kölcsönös. És mázlista vagyok, mert egyik munkát sem kerestem, csak úgy megtaláltak, és mindkettőt szeretem.

Napjaim egy jelentős részét lekötik a politikai hírek. Hogy minek, azt nem igazán tusom megmondani, hiszen elég értelmetlen dolog felhúzni magunkat a napi eseményeken. Mert mást most nem lehet tenni, annyi gazság fordul elő napi szinten is.  Jobbos voltam évek óta, de csak azért, mert azt éreztem, hogy ott kevesebb a hazugság, mint a másik oldalon.  Most azt látom, hogy a pénzért politizálók között egyre kevesebb az igaz ember, akik meg nincsenek a pénz közelében, azok meg keserűek, dühösek, indulatosak és pongyolák. Így viszont sosem lesz igazi hangjuk a közéletben. Változtatni meg képtelenek, így örökké marginális kisebbség maradnak, mégolyha vallják is magukat igaz magyarnak. Pedig nekik szurkolok.

Nemrégiben böjtöltünk. Csibe nagyon merész volt, ő megcsinálta a pránaevés első hetét, kibírta víz és étel nélkül egy hétig. De nem fejezte be, utána enni kezdett. Én csak léböjtöltem - vizzel, ami szintén fantasztikus élmény. Nem enni annyi, mint feltöltődni Istennel(vagy lélekkel vagy szellemmel, vagy szattvával vagy ki hogy bírja nevezni), szeretném is elérni, hogy meglegyek étel nélkül. Egyelőre nem megy. Az ördög mindig lesben áll- ahogy nemrégiben egy kedves pap barátunk mondta. És én még gyenge vagyok, így a mai léböjtnek induló napon is simán lenyomtam Csibe katolikus böjti palacsintái közül öt kicsit - mert ő így húsvét előtt nem eszik húst pénteken - (kivéve amikor eszik:) de mást azt igen. De most nem mérgelődöm magam miatt. Majd egyszer megérek rá. Ez is az örök újrakezdés lényege.